Ingyenes kiszállítás, hívjon most!
  4 Termék

OLYMP ingek árai

2020. 06. 23. 11:17 • Farkas Barbara

Ár minőség arányA webáruházunkat több, mint 10 éve indítottuk és köszönhetően vásárlóinknak, még a mai napig sem bántuk meg ezt a döntésünket :)

Az OLYMP már a kezdetektől fogva az egyik legnépszerűbb márkánk volt és maradt is mind a mai napig. Ahogyan a vevőink fogalmaztak nekünk nemegyszer: egy igazán jó ár - érték arányú márka.

Mondjuk azt azért hozzá kell tenni ehhez a mondathoz, hogy ehhez a jó értékhez tartozó jó árat a gyártó Euróban határozta meg. És bizony egészen máshogyan jött ki a hazai fogyasztói ár, amikor egy Euró 270 Ft-ba kerül (mint volt az 2009-ben), vagy amikor 360 Ft-ot is adni kell érte (mint volt az már az idei évben néhányszor).

Bár az évek során kismértékű áremeléssel követnünk kellett az Euro árfolyam változását és egyszer még az Áfa változást is, de az OLYMP ingek azért alapvetően mindig megmaradtak a jó ár - érték arányú férfi ing kategóriájában.

Egyre gyakrabban vannak a kollekciókban olyan, különlegesebb ingeink amelyeknek az ára valamivel magasabb az adott márka általános árszínvonalánál. Ezek általában jól látható pluszt is jelentenek: különlegesebb szövet, egyedibb minta, egyedi gombok, más színű vagy más anyagú bevarrások. 
Bár ezek a különleges ingek már drágábbak voltak, de az alap, jól bejáratott színek és szabások beszerzési árai Euróban szerencsére nem változtak az elmúlt 11 évben.

Valahol belül mindig tudtuk, hogy ez nem lesz mindig így. El fog érkezni az a pillanat amikor már az Eurós beszerzési ár is változik majd. Talán sorsszerű is, hogy ennek a pillanatnak pont ebben, az eddig fantasztikusan alakuló (nem!) 2020-as évben jött el az ideje. Biztosan hallották már, hogy "a baj nem jár egyedül"... :(

Szóval a lényegre térve: idén július 1-től már Euróban is drágábban tudjuk csak beszerezni az OLYMP ingeket a gyártótól. Lényegében minden OLYMP férfi ing ára egy kategóriát ugrik fölfelé:

  • ami eddig 14.900 Ft-ba került, az július elsejétől 15.900 Ft lesz,
  • ami eddig 15.900 Ft-ba került, az július elsejétől 16.900 Ft (hosszú ujjú) vagy 17.900 Ft (rövid ujjú) lesz,
  • ami eddig 16.900 Ft-ba került, az július elsejétől 18.900 Ft lesz

Hogy valami jó hírt is hagyjunk a végére: a kiszállítás továbbra is ingyenes és ingyenes is marad az ország egész területén (már 1 db ing rendelése esetén is) és a júlus 1-ig leadott rendeléseiket még a jelenlegi árakon teljesítjük.

Szóval, ha mostanában tervezett OLYMP inget rendelni, itt az idő, tovább ne várjon vele :) Kattintson »

Ing-szövetek kisokosa

2020. 05. 05. 17:27 • Dedics Diána

Nagyon sokféle szövet van, amiből a ruházati termékeket gyártják, így két gyártónk, az OLYMP és az ETERNA ingeire is igaz ez.

A nálunk leggyakrabban előforduló szöveteket szeretnénk kicsit jobban bemutatni:

Chambray (ejtsd sambré): Viszonylag könnyű pamutszövet, amelynek készítésénél fehér lánc- és színes, csomós vagy nyomott vetülékfonalat használnak. A szövet hasonlít a klasszikus farmerszövethez, de könnyebb és simább annál.

Natté: Az elnevezés a francia "natté" szóból ered, amelynek egyik jelentése: fonatolt - utalva a szövet ehhez hasonló jellegére. Porózus pamutszövetről van szó fonott jellegű mintával. Ezeket szoktuk anyagában mintásnak nevezni.

Fein Oxford (finom oxford): Közepes súlyú, porózus felületű, pamut típusú, tarkánszőtt szövet, amelynek panamakötésű szerkezete jól látható. Sportos és munkában viselt ingek készítésére használják. Az elnevezés az oxfordi diákoktól származik, ők viseltek ilyen ingeket. Puha és egyben strapabíró. Festett és nem festett pamutszálak szövéséből származik. Nagyon finom struktúrával, Oxford-kötésben készül.

Fil á Fil: lépcsősen emelkedő mintázatú fésűsgyapjú-szövet fil-á-fil mintázattal. Az alapmintázat csíkokat vagy ezeket elfedő váltakozó kockákat alkothat.
(francia: szálanként)

Popeline (Puplin): közepes súlyú, sima, puha, sűrű beállítású, vászonkötésű pamutszövet. A vetülékfonal gyakran vastagabb, mint a láncfonalak, ami finom keresztirányú bordázottságot eredményez.

Struktur: Hálószövésű – ami lehet nagy vagy a dekoratív apró, modern hálóminta – , minta nélküli alapháló vagy szövött mintás. Általában finom tapintású anyagok, néhány fajtája kimondottan lágy esésű. Ezeket szoktuk még anyagában mintásnak nevezni.

Twill: Puha, lágy esésű, finom anyag. Elnevezését a kötésmódról kapta: az angol "twill" szó jelentése: sávoly. Vékony, nehéz pamutszövet, finom fonalakból háromfonalas sávolykötésben szövik.

ing szövetek

Források:

http://hu.texsite.info/Kezd%C5%91lap

https://www.amazonafashion.com/hu/index.php?controller=articles&id=10&fc=module&module=lofblogs&view=content

Előrendelési akció, készüljön velünk a karácsonyra!

2019. 11. 25. 22:34 • Dedics Diána

Vásároljon vasalásmentes inget ajándékba.
2019. november 29.-ig minden ETERNA inget 10% kedvezménnyel tud beszerezni.

Adjon minőséget, adjon szabadidőt ajándékba! :)

Nézze meg ETERNA ing-kínálatunkat:
http://nemvasalok.hu/ferfi-ingek-eterna-webaruhaz.html

Ön is zsebnek nézte az előre hajtott mandzsettát?

2019. 11. 24. 13:47 • Dedics Diána

Korábban már itt írtunk róla: http://nemvasalok.hu/blog/ing-zseb-es-mandzsetta/.

A termékfotókon az ingek alján bal oldalt látható „valami”, amit nagyon sokan félreértenek :) Termékfotókon és személyesen, a vásárlás előtt állók is. Ezért szeretnénk ezt (is) tisztába tenni.

Az ott nem valami furcsa dolog vagy zseb, hanem egészen egyszerűen csak a mandzsetta van előre hajtva és hozzátűzve az inghez.

Egy kis érdekesség:
A kombinált mandzsettáról is írtunk már korábban: http://nemvasalok.hu/blog/kombinalt-mandzsettarol/

  4 Termék
© nemvasalok.hu webáruház